Egyszerűen: a foci alfája és omegája (nyilván azért a játékosok is számítanak valamelyest :)). Ennek megfelelően hosszabb lélegzetvételű poszt következik. Ezen sorok írásakor némileg már benne vagyok a csapattal a szezonban, kisebb finomhangolásokon már átesett a taktika, és működőképesnek látszik. Fontos megemlíteni, hogy egyelőre nem alkalmazok az ellenfélhez alakított, a szemben álló fél felállásához, várható stratégiájához igazodó taktikát, ez a bajnoki szint ezt még nem követeli meg. Fontosabb, hogy az amatőr státusz miatt kevesebb edzésben részesülő játékosok a saját csapat működését minél magasabb szinten elsajátítsák.

Adott volt tehát a helyzet, miszerint gyakorlatilag bármely felállást alkalmazhattam volna a győzelem érdekében, mivel a játékoskeret összeállításában szabad kezem volt: olyan játékost igazolok le, amilyet csak szeretnék, csak illeszkedjen valamelyik posztra. Azért persze korlátot szabott a játékospiac, egyrészt a fellelhető, szabadon igazolható játékosok minőségében ("akárki" azért ingyen sem kellett), illetve akárhogy néztem, például érdemi balszélsőt még egy bizonyos mértékű megalkuvás árán sem találtam. Kénytelen voltam hát egy "körülbelül" balszélsőt faragni egy ballábas középpályásból. Később bebizonyosodott, hogy ez nem is sikerült olyan rosszul, de nem is mondok erről többet, nem szaladok előre a "történetben".

Szóval a felállás. Az utóbbi időben több taktikát elemeztem/értékeltem magamban, három- és négyvédőst, szélső nélkülit a felfutó hátvédekkel operálva, vagy klasszikus szélsős felállást, vagy vegyest, de belső támadóval; szóval sokfélét. Végül kikötöttem egy biztonságos védekezésen alapuló, középpályás labdatartást/labdaszerzést előtérbe helyező, de a széleken is veszélyes, sokpasszos, támadó felállásnál... vagyis végül egy minden extrát nélkülöző, az általános elveket maximálisan követő alapstratégiánál, a 4-3-2-1-nél, a "karácsonyfától" eltérően két szélsővel.

Szem előtt tartva a mindenkori, talán legfőbb szabályt, vagyis az EGYENSÚLY alapelvét, lássuk a stratégiát, részleteiben. Kezdjük a kapusposzttal. A játék a kapus szerepére kétféle választást kínál: az "alap" kapust, és a söprögető kapust. Mivel én alapvetően támadó felfogásban szeretném játszatni a csapatot, ezért a védőket szeretném a pályán feljebb tolni. Ehhez viszont a kapusnak figyelnie kell a tizenhatoson kívülre is, az előrevágott labdákat lefülelni, és lehetőség szerint kontrát indítani. Ezért én a söprögető kapus szerepkört választottam, támogató feladattal (lehetett volna még védekező és támadó is, de a védekező nem sok különbséget jelent az alap kapushoz képest, én meg ugye nem azt akartam, a támadó meg a "cselezgetős" fajta, ezt a kockázatot nem vállaltam fel).

A két középső védő közül az egyik egy klasszikus középhátvéd, akinek az alapvető feladata az ellenfél támadóinak megállítása, a labda tizenhatoson belülre juttatásának megakadályozása. Alapfeladata mellett, támadó taktika esetén, nem egyszerűen csak elrugdossa a labdát, annak megszerzésekor, hanem okos passzal keresi a támadóbb szellemű, kreatívabb játékostársait. Párja viszont az "egyszerűbb" védőjátékot játssza, alapfeladata a labda megszerzése a támadóktól, lehetőleg szabálytalanság nélkül, és ezt követően kivágni, "eltakarítani" a játékszert a tizenhatos előteréből. Mindketten védekező feladattal rendelkeznek, egymással egyvonalban látják el védekező feladataikat. A "játékszervező védő" beállítás, vagy a védőknek a konkrét védekezéstől eltérő feladattal való megbízása feleslegesen bonyolítaná a védőjátékot, ez - főleg alacsony osztályban - nem várt hibákhoz vezethet.

Mivel a támadó harmadban szélsőkkel fogok játszani, ezért a szélső védők nem kell, hogy nagymértékben segítség a csapat szélsőjátékát, elsődleges feladatuk a védekezés kell, hogy legyen. Az egyik játékos egy védekező feladattal ellátott szélső védő, aki alapvetően a védővonalban marad, szükség esetén legfeljebb a félpályáig lép fel, a középpályás labdatartásban emberfölényt teremtve, passzolási lehetőséget ajánlva. Folyamatosan ügyel a védekezésre, a támadó harmadba nem megy, a középpályások, illetve az oldalán lévő szélső felé egyszerű passzokat osztogat. A másik szélső védő viszont egy támogató feladatkörrel felruházott játékos, aki viszont az oldalán befelé induló szélső helyett beívelésekkel és kiugratásokkal próbálkozik a támadók irányába. Alkalmazásának oka, hogy eredetileg az ezen az oldalon lévő szélső támadó egy ún. "belső támadó" lett volna, aki az oldalához képest ellentétes "erős lábbal" rendelkezik. Mivel nem találtam végül olyan játékosokat, akikkel ezt a stratégiát megvalósíthattam volna, ezért próbaképpen hagytam így, gyakorlatilag támadás esetére plusz egy embert biztosítva, de az eddigi tapasztalatok pozitív visszaigazolást jelentettek, tehát egyelőre marad így. Hozzá kell tenni, hogy ez a játékos a csapatban egyébként egy alapvetően támadó szellemű játékos, a megfelelő képességekkel, tehát nem véletlen a poszt ilyetén működése :)

A játék szervezéséért, a labda birtoklása esetén a támadásért, labdavesztés esetén pedig a játékszer visszaszerzéséért, az ellenfél támadásának lassításáért vagy megakasztásáért mindenekelőtt a középső középpályások hármas csoportja felel. Nemrég olvastam egy véleményt, melyet manapság magam is vallok már, ez így szól: háromfős középpálya esetén a trióból csak egy játékos legyen kimondottan támadó-szervező felfogású, a másik kettő védekező feladattal kerüljön ellátásra, de legalábbis az egyik védekező, a másik pedig legfeljebb támogató legyen. Nálam a két szélen két labdaszerző középpályás szerepel, az egyik védekező, a másik pedig támogató felfogásban játszik, ez utóbbi kreatívabb és passz-képesebb a másiknál, ezen képességeit kihasználva több okos labdát oszt ki, illetve aktívabb a kiugratásokban. A középpálya közepén, a két labdaszerzőtől kissé feljebb helyezkedik el az ún. "kimondott irányító", az a középpályás, aki jól lát a pályán, kreatívabb, technikásabb a többinél, ezért szabadabb játékot játszhat, a játék nyelvén szólva magasabb ún. "kreatív szabadsággal" rendelkezik. Az egész csapatot tekintve ő az egyetlen, aki eltávolodhat a posztjáról, ezzel is elősegítve a támadójáték kiszámíthatatlanságát. Az irányító természetesen támadó mentalitású, azonban mivel az egyensúlyt itt is figyelembe vettem, a labdavesztés esélyének csökkentése, és a védőjátékban való nagyobb szerepvállalás érdekében nem került a támadó középpályás pozíciójába - azaz feljebb - a pályán.

A szélsők mindkét oldalon ugyanazzal a feladattal rendelkeznek: az oldalvonal mentén felfutva beíveléssel vagy kiugratással próbálkoznak a másik oldalról vagy középről érkező játékosok irányába, ezzel közvetlenül gólhelyzetet teremtve. Szükség esetén maguk ajánlkoznak kiugratásra, illetve befelé mozognak a csatár irányába. Talán a legnagyobb kockázatot itt vállaltam, mivel mindkét szélső támadó felfogású, a védekezéssel gyakorlatilag nem foglalkoznak, labdavesztés esetén kb. szemmel kísérik csak az ellenfél játékosát. Egyelőre ez még belefér, de tesztelni szükséges legalább az egyik játékos védekező szélsőként történő foglalkoztatását (mint korábban utaltam rá, a balszélső pozíciójában jelenleg is egy "inkább középpályás" szerepel, erősebb védekező képességekkel; ezen az oldalon nem is vezet sok támadást az ellenfél...).

És végül következzen a támadójátékért kimondottan felelős játékos, a középcsatár ismertetése. A játék ebben a pozícióban szereplő játékos részére ajánlja fel a legtöbb - szám szerint 7 - szerepet. Ebből a hétből én a jól csengő "kimondott támadó" beosztást választottam ki, természetesen támadó felfogásban. A csapatomban főként gyors, jól cselező és higgadt csatárok játszanak, átlagos passzolási képességgel és kreativitással, így az ezen a poszton játszó játékos messzemenőkig képes eleget tenni elsődleges feladatának, azaz a gólszerzésnek, de emellett az előkészítésben is fontos szerepet játszik.

Egy-két szó még a nem túl nyilvánvaló, de a taktikai rendszer nem kevéssé fontos elemeiről: a csapatutasításokról, és az oldalvonal mellőli ún. "bekiabálásokról" (ez utóbbi kifejezés itt a saját tükörfordításomban szerepel, a profiknak lehet, hogy van rá jobb szavuk :)).

Először a csapatutasítások: itt lehet meghatározni

• a csapat kreatív szabadságát, vagyis a taktika betartásának szorosságát, melyet én az ötelemű skála második legszigorúbb elemére ("rigid") állítottam be, elkerülve a taktikai hozzáértés hiánya ellenére történő "okoskodást" a játékosok részéről :),
• az alapstratégiát, amit én labdatartásra ("control") állítottam be,
• a passzolás stílusát (nálam ez, illeszkedve az alapstratégiához: "rövid"),
• a letámadás mértékét, melynél én a lehetőségek közül a dominanciára törekvőt választottam,
• a keresztlabdák tekintetében én az ívelt labdák alkalmazását írtam elő, valamint
• mindenekelőtt meghatároztam a játékosok részére, hogy nem távolodhatnak el a részükre előírt pozíciótól, pályarésztől, megelőzve ezzel az ellenfél számára üres területek felajánlását.

A további beállításokat a játék által felajánlott alapbeállításokon hagytam, kivéve a kontratámadások lehetőségét, melyeket a gyors játékosainkra alapoztam, valamint az elvileg általunk diktált játék sebességén is emeltem egy kicsit.

A bekiabálások kismértékben módosítják, tovább finomítják az egyes stratégiai elemeket, ezeket - tesztelésüket követően, amennyiben érdemes lesz - egy későbbi cikkben fogom kifejteni.

Természetesen még több oldalon és poszton keresztül lehetne boncolgatni a témát - vélhetően ezt meg is teszem majd időről időre -, most, e hosszú cikk végén nem maradt más hátra, mint a játékból vett képernyőmentésekkel illusztrálni a fent leírtakat: a formáció, a csapatutasítások, a bekiabálások és a felállás szerinti legjobb 11 játékos felsorolását.